„Ha meg akarod javítani a világot - mondták -, először az államot kell megjavítani; ha az államot akarod megjavítani, először a családot kell, s ahhoz, hogy a családodat megjavítsd, először javítsd meg magadat!"
Lelked erői „családtagok", élj egységben önmagaddal. Aki önmagával rossz viszonyban él, az másokkal is rossz viszonyba kerül. Mindent önmagunkon kell kezdeni, belülről kifelé: ez életünk és körülményeink megváltoztatásának ez az egyetlen lehetséges iránya. "Az Igaz Ember szavai a lényeget mondják, lénye pedig a változásban hűséges és kitartó." - a családban ez az apa szerepe. A családban mindenkinek fel kell ismernie, hogy a többi családtaggal közös sorsa van !
Vagyis abban a családban, amiről itt szó van, nem a vérségi és érzelmi kapcsolatok a döntők, hanem elsősorban az „isteni rend", amit csakis a tudatos ember képes megteremteni. Ebben a mintában az apának, az anyának és a különböző nemű és korú gyermekeknek éppolyan helyük és minőségük van, mint a naprendszerben a Napnak, a Holdnak és a bolygóknak.
A mai család oly mértékig zuhant széjjel, hogy még a legjobb esetben is csupán érzelmi vagy érdek-közösség. Mostanában inkább tragédiák, botrányok, válások és gyötrelmek színhelye, mintsem a karmikus rendnek az az idillikus tükörképe, amit valaha jelentett és természetesen már csak „leesett" formában - a kínai családokban még ma is fellelhető. Ezért fontos, hogy az apa szavai a lényeget mondják. Az apának tudnia kell, mi a jó és mi a rossz. Ezt a tudást nem kívülről, a társadalmi mintákból kapta — mert azok éppenséggel lehetnek romlottak, hazugok és alacsonyrendűek, hanem saját szívétől, önérzetétől és leszűrt élettapasztalatától.
„Anyám kezéből édes volt az étel / Apám szájából szép volt az igaz”- mondja a költő. Erről van itt szó. Ami pedig a kitartást illeti, az azt jelenti, hogy az igazi nevelés nem mindig a szigorú büntetés és a szerető engedékenység taktikáján múlik, hanem mindenekelőtt a példán! A mintán! Gyermekünkre elsősorban lényünkkel hatunk! Azzal, hogy vagyunk! Amit mondunk, kevés. Egész lényünkkel nevelünk. Az apa adja a család rendjét, az anya pedig az összetartó erejét. „Az asszonyi erény az üdvös!" - mondja a bölcs.
Minden családot az anyák tartanak össze - nélkülük széthullik a család minden közösségi alapja.
Lelkünk önmagában is „család"; ha behunyjuk szemünket, érezzük azokat az erőket és azokat a tereket, melyek által önmagunk „apja" és gondoskodó „anyja" vagyunk, és lelkünk gyülekezetében azokat a vágyakat, érzéseket, célokat, amelyeket jó vagy rossz gyermekké föl kell magunkban nevelnünk. Egy harmonikus ember benső világa: „eszményi család".
De a hivatalban, boltban, gazdaságban, munkahelyen és bárhol, ahol emberi közösség van, megjelenik a „családdá" válás igénye, mert a minta az emberrel együtt született.
Ha a világban sérelem ér, az egyetlen hely, ahová visszamenekülhetsz az otthonod. A családod megóvhat, a tieid között biztonság van. Ezt sehol másutt nem érezheted.
Gondold el: akárhány emberrel volt dolgod életedben, sírod körül családtagjaid állnak majd - mert ők tartoznak hozzád! Ezért a családi diszharmónia a legnagyobb próbatétel: akinek otthonában is zűrzavar van, nincs hol meghúzódnia - lényegében idegenek között él, számkivetésben.
A jó család titka: a Meghittség és a Rend.
A Meghittség azt jelenti, hogy érzed: ezekkel összetartozol, jóban-rosszban. Megoszthatod velük a gondjaidat, együtt éreznek veled. A rend azt jelenti, hogyha bárki átlépi a meghittség határait, a helyzet pokollá változik! Ha ugyanis valaki túl közel kerül hozzánk, legyen az bárki: apánk, férjünk, testvérünk vagy akár az anyánk: elviselhetetlen.
Elnyomnak, elfojtanak, illetéktelenül beleavatkoznak a sorsunkba. Ha sok emberrel élsz együtt kis helyen, óhatatlanul is megsérülhet benned az. aki csak Te vagy. A vonzalomból erőszak lehet, a szeretetből önzés, az apából zsarnok. Az anyából érzelmi fösvény. aki nem engedi felnőni magzatát, hogy örökké birtokolja; a gyerekből kitörhet a lázadó, aki apát-anyát lerúg magáról, vagy éppenséggel elfelejt felnőni, és vénségére is önállótlan, támasztékra szoruló lény marad.
Ami a társadalomban gyógyíthatatlan daganat, az a családban - mint egy rákos sejtben - már régen megjelent. Az „asszonyi erény" itt azért üdvös, mert belülről hat és elfogadó. A nyugati világban alig van már harmonikus család. A szerepek is szánalmasan összekeveredtek: anyák kénytelenek játszani férfiszerepeket, apák viselkednek úgy, mint a gyermekek, és a gyermekeket hamar beledobják a beteg társadalom karjaiba: nevelje tovább valami intézmény: óvoda, napközi, bölcsőde...
Jobb, ha itt a Jin-stratégiára gondolsz, amelynek főerénye az Elfogadás.
Elfogadom a másikat olyannak, amilyen. Egyedül a tiszta anyai szeretet képes elfogadni valakit lényével, sorsával, jó és rossz tulajdonságaival, gyengeségeivel együtt. Nem köti feltételekhez a szeretetét: ez az erőszakmentes elfogadás az, ami a jó közösség feltétele, ahol sokféle sors és jellem él együtt, harmóniában.
Jó anyának, ha hat gyereke van, mindegyikkel másképp beszél, mert tudja, hogy mindegyik más ember - már a pólyában is más volt mind a hat. A jó közösségnek feltétele a megértő szeretet. Soha nem szorít magához annyira, hogy a szabadságodat elveszítsd. Ez a mintája az „emberi" közösségnek. Az én és te, mi és ti kapcsolatának.
De az első lépés nem másokon - rajtad múlik!”
Müller Péter
Kommentek